Zerdőremenés meg a kocsi fa.

Lépjünk túl a majd 1 évig nem írtam, meg fene a pofám, mea culpa, miegymás köröket, meg most az előzményekbe se menjünk bele, lényegi információértékkel nem bír, szorítkozzunk csak a mondandómra: egy gondolat, ami a mai nap folyamán került megállapításra. Szokás ugyebár itt vidéken menni az erdőre fát szedni (a városi kölköknek mondom, hogy az erdő az egy olyan valami, amiben sok fa van). Télen hideg van, a fát meg ha meggyújtod, akkor égni fog és meleget ad, a többit a képzelőerődre bízom. Meg amúgy is, faluhelyen az erdőremenés amolyan kultikum, mint a disznóvágás vagy a "nincs flex-ed, akkó' buzi vagy". És igazából itt jönne egy lényeges rész: mennyi az annyi? Tapasztalt erdészek vagy erdőre járók, faiparban dolgozóknak egy idő után kialakul egyfajta rutin, ránézésre meg tudja állapítani az adott fa mennyiségét, mi itt Magyarországon a köbméter mértékegységet használjuk, ha esetleg nem lennél egyik sem vagy nem tudnád. Azonban egy másik mértékegység is van, ez pedig a "kocsi fa". És mondhatni itt kezd igazán bonyolódni a dolog, hisz az egy kocsira felrakható fa mennyisége az egy soktényezős egyenlettel írható le, mint pl.:
#a szállítójármű és annak műszaki állapota [jellegzetes intervallumon belül változó értékek: megbírgya az / lófaszt szakad le a plató / hülyegyerek, látszik nem dógoztá még erdőn / majd lekössük / majd a motorfék megfogja]
#a sofőr rutinja és véralkoholszintje [nem fér be / új a fényezés / megborul oszt' az őzek felzabálnak minket / én oda fő nem megyek, hozzad le]
#a "rakodó" emberek mentális és véralkohol szerinti állapota [te ne mennyé fő, hülyegyerek, menni nem tudsz / adogassad, nepofázzá, majd én tudom / mi van, nem bírod el, leugrok, oszt' veled együtt fö'dobom / ide is aggy egy sört, mert ha én megyek le érte, akkor baj lesz]
#az "adogató" emberek fizikuma és véralkohol szerinti állapota [mi van, menjek föl, én adogassam meg rakjam is / nyúljál érte, baz'meg, nem vagyok zsiráf / mingyá ledoblak onnan, ha nem fogod be / szépen rakjad, ne fél kocsi fát vigyünk má' megin', lófaszt kapsz te, nem több sört]
No de még előtte hogy is gyűlik össze, és honnan tudjuk, hogy mikor van meg "egy kocsi fa"? Passz... voltam már néhányszor, de valahogy még sosem sikerült rájönnöm. Ugyanis nálunk valahogy úgy zajlik a folyamat (vegyünk egy átlagos 8-tól 2-ig tartó, átlagosnak mondható faszedést):
8:00-kor: cigi / pálesz / tankolás / láncélezés / megint pálesz / megint cigi.
Közben: újra tankolni / nyiss egy sört nekem is / még egy cigi / megint csak az orrát piszkálja a fűrészes / sose végzünk baz'meg / ezt is itthagytad egyben, mit csináltál eddig a fűrésszel eddig zajon kívül? / majd mindjárt megyek, ott egy csomó fa, azt se szedted még össze / ne igyá' annyit, mer' a lábad vágod el, hülyegyerek / nem számít neki, úgyis botlábú / én nem eszek, nem vagyok éhes / egyé' baz'meg, megint hazavisszük a kaját, anyád meg lebasz minket, nem ezért tette el reggel.
12:00- már a fél erdőt kivágtunk, várjunk a Green Peace-t: már majdnem megvan egy kocsi fa.
13:00- már azért fáradunk, de azért még egy tank benzint... Meg utána még egy utolsót is. "Most már azért megvan egy kocsi fa ám." És akkor az a bizonytalan "hááát", ami azt sugallja, hogy a szád igent mond, de valójában a nemre gondolsz.
14:00- Munkát befejez, fűrészt, cuccot, szerszámot összepakol, egy utolsó cigire még leül, s a munkaterületre és az összerakott fakupacokat vizslatva: "Jó'van, azért dolgoztunk valamit, most már megvan egy kocsi fa. Kaját meg megin' nem ettétek meg, ki mondja meg anyátoknak?"
14:05- Cuccot felmarkol, hazaindul, beszélget, hazaér. Na, mennyi fát szedtetek?- kérdi anyám. Hát, 3 nincs meg, de jó 2 kocsira valót. (ami amúgy olyan 2, hogy még 3-ra is istenes lenne).
Na most kérdem én, honnan került elő akkor az a 2 kocsi fa? A táska alatt vagy a kaja mögött? És mit csináltunk akkor mi akkor délelőtt, ha az utolsó órában szedtünk 2 kocsira valót? És miért nem megyünk akkor mindig 1 és 2 óra között, ha akkor a leggyorsabb fát szedni?
Szóval igen, van még mit tanulnom... :)

(anti)szociális

Valamelyik nap jöttem be a busszal, majdnem tök üres volt, így le is ültem gyorsan leghátra, hátha útközben megtelik, rám meg még egy finom reggeli várt és nem vágytam kéretlen a utastársak által túrkált orr látványától keletkezett valóságos agóniára (ami -ha már közeledik,- eléggé oda tud verni az ünnepi hangulatnak, ugyanakkor fogyókúrának is remek "kiegészítője").
Szóval a következő megállónál felszáll faszikám, richtig elém ül le. Nekem meg fent volt a térdem az előző szék támláján, úgy behajlítva, tudod, biztos láttad már iskolába menni a sok kis csírát, zenét hallgatni úgy a jó. Persze az sem elhanyagolható szempont, ha az ember zsiráf magassággal és lábakkal születik és másként csak rendkívül kényelmetlenül tudja elpakolni a lábait maga előtt. Én meg hát komoly pénzeket hagyok a pénztárnál minden hónapban a bérletért, valami kis kényelmi faktort ugyan már, kérem szépen. Na jó, a bérlet árának nagy százalékát nem én állom, de ezt ők akkor sem tudják, és én adom oda a pénzt.

Tehát a meg nem nevezett személy előttem ül (kinek pusztán lehellete is alkoholmérgezést okozott volna) és telefonál, majd megüti könyökével az üléstámlát. Mondom biztos véletlen volt. Úgy a harmadik/negyediknél már azért kezdtem ám gyanakodni én is (Bravo, Sherlock!), kiveszem a fülest, ez már nem telefonál, bizony nekem beszél. Mondom szép jó napot, mi a helyzet a BUX index-szel, támad a Mars vagy csak nem látta tegnap a Barátok köztöt? Pontos szókészletre már nem emlékszem, de valami hasonlatos: "faszom ki van, meg elegem van, hogy az összes kis seggdugasz meg gyökér a buszon állandóan az én veséjében van" stb stb.Mondom álljunk már meg egy ásónyomra, meg se mozdultam, nyugi van, de gyorsan. De mer' hogy izé, meg persze persze, meg hát hogyne, a többi utas meg nézi a Mónika show-t, na mondom akkor most fejezzük be, mert mindjárt küldik az SMS-eket, hogy kire szavaznak. Elfordultam oldalra, de azért a másik szék támlájára csak raktam a lábam, hogy idegesítse, ő meg folyamatosan forgolódott meg bámult hátra, hátha ott a lábam, mert neki nem jól van. Én meg vicceset olvastam a neten, csak azért mosolyogtam.

Emelem. Tartom. Bank.

Na most lehetőség szerint ugorjuk át azt a részt, amikor taglalom, hogy me culpa meg fene a pofámat, mé' nem írtá hülyegyerek. Fogjuk fel úgy, hogy volt némi hatásszünet a legutolsó post után. Szóval mamuszt/köntöst fel, kávét szürcsöl, ül szépen és olvas.
Először is, ha a mobilalkalmazással kapcsolatban mész ügyet intézni bankba, akkor még előtte érdemes átgondolni, hogy érdemes e esetleg lecserélni a telefonon a háttérképet. Mert ha az ügyintéző hölgy már biz' nem fiatal -és akkor azt hiszem rendkívül visszafogottan fogalmaztam,- és az ingjébe olyan élek vannak vasalva, hogy még a szar is vigyázzban áll benned, feltételezhetően ő már nem jár a szexualitása csúcsán, tehát korántsem biztos, hogy hasonló értékrenddel bír az adott telefon képernyőjét betöltő meztelen női test látványáról. Fact.
Ami az ügyintézést illeti, hát... hagy némi kívánnivalót maga után. Elérhetőségi telefonszámot kellett volna átírni, és arra egy SMS-t küldeni egy kóddal, amit én előszeretettel hasznosítok az adott mobilalkalmazással. Amivel kapcsolatban ugyan voltak fenntartásaim, mert ha kinyomtat a néni egy QR-kódot, akkor azt én egy (azaz 1 darab) rendkívü magabiztos mozdulattal beolvasok a kamerával és bumm, így lett a chocapic. Hát nem, én hülye vagyok, mert azt hiszem, hogy a XXI. században élek, de ne aggódjak, az orvosoknak vannak varázsitalai és pirulái, amiktől meg is gyógyulok hamar. Szóval az SMS-t megkaptam, kódot szorgalmasan le is írtam egy papírosra, majd onnan manuálisan (immár másodszor), de be is pötyögtem a kis ujjaimmal az app-ba. Örültem is... egészen estig. Ugyanis a másik telefonomon látom ám, hogy villog az kis lámpácska, biz' itt nem fogadott üzenet van! Mert az értesítőt a bejelentkezésről továbbra is a régi számra kapom, ergo az ott töltött időt némiképp átértékeltem, korántsem dolgozott akkora hatásfokkal a néni, mint vártam volna. Na most szégyelljem magam, lehet, hogy én provokáltam ki, büdös kölke, elbaszol te még itt mégegyszer fél órát, oszt' megtanulod, mit tegyél a telefonodra.
És ha már bankolunk, még szeptember végén történt, az alapsztori a következő: lejárt a bankkártyám, legyek kedves az újat aktivizálni és azt használni tovább. Szóval a rendkivül csinos kis ügyintéző hölgy felkínálta a lehetőséget számomra, hogy megsemmisítem magam vagy leadom és majd ők teszik meg ugyanezt helyettem. Hát mindjárt gondoltam, hogy nem írnak rá alkoholos filccel és kezdenek el vele csapd le csacsizni ebédszünetben 2 rántotthús között, de hát mondom jó, oké, itt van, vigyed, és akkor született bennem meg az a (furcsa?) gondolat, hogy nekik biztos van egy direkt erre a célra kifejlesztett és fenntartott kártyamegsemmisítő készülékük, és a nap végén, amikor mindenkiben felgyülemlett az egésznapos stressz, akkor behúzzák a függönyöket, fognak egy nyomtatót, amit szétszednek és a tintával sátánista szövegeket és pentagrammákat festenek magukra meg a falra, és mint valami rítus zúzzák be a nap folyamán begyűjtött kártyákat apró kis darabkákra, és ha valamelyik munkatárs rossz fát tett a tűzre, akkor azon kell térdelnie kukorica helyett a szégyelld magad sarokban. Vagy... mégsem?

Egy teljesen átlagos nap egy teljesen átlagos kórházban...

Adott vala a szent küldetés, melynek célja a Szent Grál felkutatása, de ez nem a Monthy Python-féle Gyalog-galopp, szóval tán térjünk is rá mindjárt a lényegre egy huszáros vágással.
Alapszituáció: unokaöcsém vérképének megszerzése. Ami első olvasásra nem is tűnik kimondottan bonyolult feladatnak (sőt, másodikra sem). Némi információval persze próbált ellátni az én drága jó nővérkém, de én inkább csak toltam az arcomba a levest, meg néha bólogattam, mint a bólogatós kutya a műszerfalon. No, hát eljött a másnap, kocogó térdekkel be a kórházba. Nekem van annyi önkritikám, hogy tudom magamról, hülye vagyok, így nem is strapálom magam feleslegesen, inkább kérdezek, azért is teremtette a jóisten a portást meg a recepcióst. Napszaknak megfelelően köszöntem és közöltem, hogy nem kívánom hosszasan rabolni az ő idejét, mindösszesen a 4 és fél éves unokaöcsém vérképéért jöttem és már tolom is el a biciklit.
"Hol vették le a vért?" Kérdezte ő, én meg csak bután néztem, mint lufiárus a nyílzáporban. Gondolom tűvel, meg valahol itt a kórházban, de itt már egy kicsit én is elbizonytalanodtam. "SZTK, 2. emelet". Szuper, gondoltam magamban, bár volt egy olyan érzésem, hogy lift nem nagyon lesz. Lépcsőn fel, zoomolok, folyosón hosszú sor, a másik vége egy piciny ablaknál végződik, és Murphy-től tudom, ez lesz az én sorom. Sorra kerülök, +3 rekord Angry Birds-ben, tépjé' sorszámot, köcsög következtem én, ámde a falon látom: " TAJ-kártya ellenében véreredményeket a véradó állomáson lehet elkérni". Megérte várni akkor, mély levegő, hol van az, kezit csókolom? Folyosó végén balra, köszönöm, rohanok, senki előttem, hál'istennek, pisilni kell. Szép jó napot, TAJ-kártya, eredmény, itt se vagyok, pasziánszozz tovább, köszike.
"Kérem a kis papírt" (amit az előző ablaknál osztogattak ingyen, biztos azért volt akkora a sor). Nem, nem az enyém, kicsit túlfejlett volnék 4 és fél évesnek, nincs számom, ide a papírt, pisilni kell. "Ez az eredmény már a fül-orr-gégészeten van". Lelkileg összetörhettem volna, hogy elkeféltem egy délelőttöt, meg nem is aludtam, de tulajdonképpen már hozzászoktam. Felhívom nővérem, s gondoltam most aztán férfi leszek és úgy megmondom, hogy nagyon, na meg előtte azért még kicsit sajnáltatom is magam. Vagyis volna, mert nem az az eredmény kell, amit elküldtek e-mailben, hanem egy mezei vérkép, amit majd az én drága nővérem elvisz a házi-doktornénihez, aki majd ír egy beutalót, amivel mehetnek a fül-orr-gégészetre, ahol már várja őket az a bizonyos másik eredmény. Szóval lépcső vissza fel, néninek megpróbáltam továbbadni a hallottakat, de ő hajthatatlan volt. Viszont én vérkép nélkül nem mehettem haza, de adni sem nagyon akartak, így jött az isteni szikra: telefonos segítség! Keres, tárcsáz, odaad telefon, nézzük, ki bírja jobban idegekkel. 5 percig vitatkoztak, aztán bejött valami főnővér-főnök-professzor-adjunktus, vele is 5 perc, a sor persze gyűlik mögöttem, én meg csak mosolygok, problémás ügyfél vagyok, de ne aggódjatok, kórházban vagyunk, nagy bajotok nem lehet, míg végzek. Telefont + TAJ-kártyát visszakaptam, "meg lett beszélve minden", de a hangján hallottam én, ha esetleg vért akarok adni, akkor azt karóval és vödörrel veszik le tőlem. És mivel kíváncsi természet vagyok, csak felhívtam a nővérem, mi újság van, kórházigazgatót megkeressem-e, vele is beszélget-e egy kicsit? Na, hát én konkrétan itt lettem lebaszva annak rendje és módja szerint, mert rossz épületben vagyok! Merthogy nekem hátul kellett volna bejönnöm az Árkádia felől... "Árkádia? Kati, én nem járok bababoltba, nem járok függönyboltba és tampont se vettem még soha, fingom sincs, mi az az Árkádia, a kórháznak meg 3 bejárata van, nekem kocsmát mondj, baszki!" Tehát ezt is megfejtettük, melyik épületbe is kéne menni, szülész/nőgyógy/gyerekosztály, földszint. Már kissé unottan, de bementem: balról lépcsők az emeletre, lépcsőkből meg már amúgy is elég volt, szemben meg ajtó, jobbról folyosó, emberekkel, kiabálást nem hallottam, csak nem embert ölnek, én ide benézek! Meg is pillantottam hamar, ajtó, felirat: "Véradás [...] szept. 12-13-án nincs vérvétel, az eredményeket az SZTK 2. emeletén lehet átvenni"
Erősen gondolkodóba estem, hogy vajon vissza merjek e menni harmadjára is, de megpillantottam egy orvosképződményt, csaknem egy féldisznóért vette a diplomáját az ebay-en, gyorsan el is mondtam neki, hogy én tényleg nem hobbiból megyek az emberek idegeire, csak a 4 és fél éves unokaöcsém vérképét szeretném elkérni, de az SZTK-ból elzavartak, innen meg oda küldenének vissza, ahova nem szívesen mennék vissza, mert fekvőbeteget csinálnak belőlem, és már igencsak rögösnek érzem az utat egy A/4-es papírért, szóval stresszesnek érzem a légkört, nem is értem, hogy tudnak itt az emberek gyógyulni, én már lassan bebútorozok az elfekvőbe. Gyakorlatilag fapofával visszakérdezett a doktor úr: -Az unokaöccséét? Mondom helyeslően, hogy igen, némi csillogással a szememben, talán jutunk valamire, bár a válasz teljesen váratlanul ért: akkor leszek szíves átmenni a másik folyosóra a gyerekosztályra, ez ugyanis a nőgyógyászat.
(itt hagyok egy kis időt feldolgozni, megvolt, oké) Szóval átmentem gyerekosztály, recepciós kérdez, folyosó vége, 3-as számnál a falon éles kanyar jobbra, bekopog, papír elkér, és örül, hogy másfél óra alatt ezt is meg lehetett oldani...

"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik..."

Mondta Virág elvtárs. Csak most más, most nemzetközi könyvhét van, vagy mi a pék, aztán hogy ez most mennyire igaz, mennyire nem, nem tudom, én már csak ilyen kis kultúrbarom vagyok. De végülis mindegy, lényeg, hogy sok értelmetlen és felesleges baromsággal szarrá lehet spam-elni az üzenőfalat az észbúkon, szóval kell ez nekünk, mint a Dallas újratöltve.
No, hát ma reggel szürcsölöm a kis kávémat a kis bögrémből, cigi lóg ki a pofámból, és valahogy próbálom nyitvatartani a szemem, hogy a kezem ügyében lévő kis finommechanikai és elektronikai javításon végre túllegyek anélkül, hogy elmetéljek egy artériát is a kis kezemben és elvérezzek, mert már mióta rágják a fülem, mert én ilyen kis gyík vagyok, értek hozzá, csináljam már meg, és akkor talán még vacsorát is kapok este.
Aztán megláttam anyám 3 könyvét, amit még nem rakott el, és eszembejutott ez a könyvmizéria. Kíváncsi természet vagyok, mit veszíthetek címszóval lapozok, olvasok, az első könyvben a kritériumoknak megfelelő mondat: "A nő bólintott". Kissé félreérthető, "mire" is bólintott a hölgy, de ez legyen mindenkinek saját belátása szerint. Gondoltam, ez így nem lesz jó, csalni fogok, megnézem a második könyvet is: "Ó, Ewan!" A helyzet nem javult, sőt... bár érdekes, hogy 2 különböző könyv, mégis milyen következetesen követik egymást a cselekményben, már ha ugyanarra gondoltunk legelőször. Megnéztem az utolsót is, hátha még cifrább lesz: "A lányok bementek London központjába". Hát nyilván, mert ott van az éjszakai élet igazán, meg a gazdag pasik... de az is lehet, hogy túl sok pornót nézek mostanában.
Szóval én nem játszottam észbúkos-könyvest, talán érthető is... sőt, szerintem még könyvet sem merek venni a kezembe jódarabig.