Egy teljesen átlagos nap egy teljesen átlagos kórházban...

Adott vala a szent küldetés, melynek célja a Szent Grál felkutatása, de ez nem a Monthy Python-féle Gyalog-galopp, szóval tán térjünk is rá mindjárt a lényegre egy huszáros vágással.
Alapszituáció: unokaöcsém vérképének megszerzése. Ami első olvasásra nem is tűnik kimondottan bonyolult feladatnak (sőt, másodikra sem). Némi információval persze próbált ellátni az én drága jó nővérkém, de én inkább csak toltam az arcomba a levest, meg néha bólogattam, mint a bólogatós kutya a műszerfalon. No, hát eljött a másnap, kocogó térdekkel be a kórházba. Nekem van annyi önkritikám, hogy tudom magamról, hülye vagyok, így nem is strapálom magam feleslegesen, inkább kérdezek, azért is teremtette a jóisten a portást meg a recepcióst. Napszaknak megfelelően köszöntem és közöltem, hogy nem kívánom hosszasan rabolni az ő idejét, mindösszesen a 4 és fél éves unokaöcsém vérképéért jöttem és már tolom is el a biciklit.
"Hol vették le a vért?" Kérdezte ő, én meg csak bután néztem, mint lufiárus a nyílzáporban. Gondolom tűvel, meg valahol itt a kórházban, de itt már egy kicsit én is elbizonytalanodtam. "SZTK, 2. emelet". Szuper, gondoltam magamban, bár volt egy olyan érzésem, hogy lift nem nagyon lesz. Lépcsőn fel, zoomolok, folyosón hosszú sor, a másik vége egy piciny ablaknál végződik, és Murphy-től tudom, ez lesz az én sorom. Sorra kerülök, +3 rekord Angry Birds-ben, tépjé' sorszámot, köcsög következtem én, ámde a falon látom: " TAJ-kártya ellenében véreredményeket a véradó állomáson lehet elkérni". Megérte várni akkor, mély levegő, hol van az, kezit csókolom? Folyosó végén balra, köszönöm, rohanok, senki előttem, hál'istennek, pisilni kell. Szép jó napot, TAJ-kártya, eredmény, itt se vagyok, pasziánszozz tovább, köszike.
"Kérem a kis papírt" (amit az előző ablaknál osztogattak ingyen, biztos azért volt akkora a sor). Nem, nem az enyém, kicsit túlfejlett volnék 4 és fél évesnek, nincs számom, ide a papírt, pisilni kell. "Ez az eredmény már a fül-orr-gégészeten van". Lelkileg összetörhettem volna, hogy elkeféltem egy délelőttöt, meg nem is aludtam, de tulajdonképpen már hozzászoktam. Felhívom nővérem, s gondoltam most aztán férfi leszek és úgy megmondom, hogy nagyon, na meg előtte azért még kicsit sajnáltatom is magam. Vagyis volna, mert nem az az eredmény kell, amit elküldtek e-mailben, hanem egy mezei vérkép, amit majd az én drága nővérem elvisz a házi-doktornénihez, aki majd ír egy beutalót, amivel mehetnek a fül-orr-gégészetre, ahol már várja őket az a bizonyos másik eredmény. Szóval lépcső vissza fel, néninek megpróbáltam továbbadni a hallottakat, de ő hajthatatlan volt. Viszont én vérkép nélkül nem mehettem haza, de adni sem nagyon akartak, így jött az isteni szikra: telefonos segítség! Keres, tárcsáz, odaad telefon, nézzük, ki bírja jobban idegekkel. 5 percig vitatkoztak, aztán bejött valami főnővér-főnök-professzor-adjunktus, vele is 5 perc, a sor persze gyűlik mögöttem, én meg csak mosolygok, problémás ügyfél vagyok, de ne aggódjatok, kórházban vagyunk, nagy bajotok nem lehet, míg végzek. Telefont + TAJ-kártyát visszakaptam, "meg lett beszélve minden", de a hangján hallottam én, ha esetleg vért akarok adni, akkor azt karóval és vödörrel veszik le tőlem. És mivel kíváncsi természet vagyok, csak felhívtam a nővérem, mi újság van, kórházigazgatót megkeressem-e, vele is beszélget-e egy kicsit? Na, hát én konkrétan itt lettem lebaszva annak rendje és módja szerint, mert rossz épületben vagyok! Merthogy nekem hátul kellett volna bejönnöm az Árkádia felől... "Árkádia? Kati, én nem járok bababoltba, nem járok függönyboltba és tampont se vettem még soha, fingom sincs, mi az az Árkádia, a kórháznak meg 3 bejárata van, nekem kocsmát mondj, baszki!" Tehát ezt is megfejtettük, melyik épületbe is kéne menni, szülész/nőgyógy/gyerekosztály, földszint. Már kissé unottan, de bementem: balról lépcsők az emeletre, lépcsőkből meg már amúgy is elég volt, szemben meg ajtó, jobbról folyosó, emberekkel, kiabálást nem hallottam, csak nem embert ölnek, én ide benézek! Meg is pillantottam hamar, ajtó, felirat: "Véradás [...] szept. 12-13-án nincs vérvétel, az eredményeket az SZTK 2. emeletén lehet átvenni"
Erősen gondolkodóba estem, hogy vajon vissza merjek e menni harmadjára is, de megpillantottam egy orvosképződményt, csaknem egy féldisznóért vette a diplomáját az ebay-en, gyorsan el is mondtam neki, hogy én tényleg nem hobbiból megyek az emberek idegeire, csak a 4 és fél éves unokaöcsém vérképét szeretném elkérni, de az SZTK-ból elzavartak, innen meg oda küldenének vissza, ahova nem szívesen mennék vissza, mert fekvőbeteget csinálnak belőlem, és már igencsak rögösnek érzem az utat egy A/4-es papírért, szóval stresszesnek érzem a légkört, nem is értem, hogy tudnak itt az emberek gyógyulni, én már lassan bebútorozok az elfekvőbe. Gyakorlatilag fapofával visszakérdezett a doktor úr: -Az unokaöccséét? Mondom helyeslően, hogy igen, némi csillogással a szememben, talán jutunk valamire, bár a válasz teljesen váratlanul ért: akkor leszek szíves átmenni a másik folyosóra a gyerekosztályra, ez ugyanis a nőgyógyászat.
(itt hagyok egy kis időt feldolgozni, megvolt, oké) Szóval átmentem gyerekosztály, recepciós kérdez, folyosó vége, 3-as számnál a falon éles kanyar jobbra, bekopog, papír elkér, és örül, hogy másfél óra alatt ezt is meg lehetett oldani...