Új post, új remények

Érdekes dolog ez a blogolgatás, márcsak azért is, mert történnek az emberrel mindenféle dolgok, csak mire eljutna az ember hogy le is írja őket, arra már vagy hulla fáradt, vagy elfeleti, hogy egyáltalán blogolni akart bármiről is, persze a kettő nem feltétlen zárja ki egymást. Erre fel kitaláltam kis okosan, hogy a telefonomba írok egy emlékeztetőt, legalábbis címszavakban, hogy miről is kellene írni, no meg adjon ki mindenféle hangokat figyelemfelkeltés céljából. Viszont ezzel sajnos a kettőből csak az egyik problémát lehet áthidalni, s fáradtságra hivatkozva emberünk (igen, én, E/3-ban beszéltem magamról, micsoda költői csavar, ami igazából írói, merthogy ez egy prózai mű, de hát ki figyel oda a részletekre, különben se vesszünk el a részletekben), szóval egy könnyed mozdulattal inkább átírtam az emlékeztető dátumát egy nappal, ezzel sajnos elindítva egy láncreakciót, merthogy rá következő nap is hasonló lelkesedéssel viseltettem ama megpróbáltatással szemben, melyet e mostani, grandiózus post megírását vonta maga után. Tulajdonképpen mint az anyóka, aki azt mondta: Már pedig itt rend lesz. És azzal a lendülettel besöpörte a szart az ágy alá.
Jobban átgondolva ennél többet már nem is nagyon kíván egy post, hiszen nem voltam rest választékosan megfogalmazott mondatokban körülírni egy roppantmód negatív tulajdonságot, a lustaságot, amibe ha tulajdonképpen kicsit mélyebben belegondol az ember, akkor nem is annyira negatív tulajdonság, hisz az emberiség találmnyainak és technikai fejlesztéseinek személyes becslésem szerint 95%-át eme tulajdonság ihlette, hogy életünket könnyebbé és kényelmesebbé tegye, mégha ezzel fel is kellett vállalnom annak kockázatát, hogy a nyelvi anomáliákban elveszve nem tudok majd kijönni ebből a mondatból, s ha más nem, hát unalmas percen átsegíthet az is, hogy valaki megpróbálja eme nyelvtani borzalmat egy levegővel kimondani, vagy netán feladni házi feladatnak, hogy "Nesze kisfiam, elemezd ezt a mondatot".
Amúgy szerintem ma leárazás lehetett az Ikeában, mert felszállt a buszra egy család, faszikámon hátizsák, megpakolva rogyásig, kilóg belőle a hat méteres sövényvágó olló nyele, meg még 2 láncfűrész a kézben. Valahol azért megnyugtató, hogy nem halt még ki a "csináld magad" mozgalom.