(anti)szociális

Valamelyik nap jöttem be a busszal, majdnem tök üres volt, így le is ültem gyorsan leghátra, hátha útközben megtelik, rám meg még egy finom reggeli várt és nem vágytam kéretlen a utastársak által túrkált orr látványától keletkezett valóságos agóniára (ami -ha már közeledik,- eléggé oda tud verni az ünnepi hangulatnak, ugyanakkor fogyókúrának is remek "kiegészítője").
Szóval a következő megállónál felszáll faszikám, richtig elém ül le. Nekem meg fent volt a térdem az előző szék támláján, úgy behajlítva, tudod, biztos láttad már iskolába menni a sok kis csírát, zenét hallgatni úgy a jó. Persze az sem elhanyagolható szempont, ha az ember zsiráf magassággal és lábakkal születik és másként csak rendkívül kényelmetlenül tudja elpakolni a lábait maga előtt. Én meg hát komoly pénzeket hagyok a pénztárnál minden hónapban a bérletért, valami kis kényelmi faktort ugyan már, kérem szépen. Na jó, a bérlet árának nagy százalékát nem én állom, de ezt ők akkor sem tudják, és én adom oda a pénzt.

Tehát a meg nem nevezett személy előttem ül (kinek pusztán lehellete is alkoholmérgezést okozott volna) és telefonál, majd megüti könyökével az üléstámlát. Mondom biztos véletlen volt. Úgy a harmadik/negyediknél már azért kezdtem ám gyanakodni én is (Bravo, Sherlock!), kiveszem a fülest, ez már nem telefonál, bizony nekem beszél. Mondom szép jó napot, mi a helyzet a BUX index-szel, támad a Mars vagy csak nem látta tegnap a Barátok köztöt? Pontos szókészletre már nem emlékszem, de valami hasonlatos: "faszom ki van, meg elegem van, hogy az összes kis seggdugasz meg gyökér a buszon állandóan az én veséjében van" stb stb.Mondom álljunk már meg egy ásónyomra, meg se mozdultam, nyugi van, de gyorsan. De mer' hogy izé, meg persze persze, meg hát hogyne, a többi utas meg nézi a Mónika show-t, na mondom akkor most fejezzük be, mert mindjárt küldik az SMS-eket, hogy kire szavaznak. Elfordultam oldalra, de azért a másik szék támlájára csak raktam a lábam, hogy idegesítse, ő meg folyamatosan forgolódott meg bámult hátra, hátha ott a lábam, mert neki nem jól van. Én meg vicceset olvastam a neten, csak azért mosolyogtam.

Emelem. Tartom. Bank.

Na most lehetőség szerint ugorjuk át azt a részt, amikor taglalom, hogy me culpa meg fene a pofámat, mé' nem írtá hülyegyerek. Fogjuk fel úgy, hogy volt némi hatásszünet a legutolsó post után. Szóval mamuszt/köntöst fel, kávét szürcsöl, ül szépen és olvas.
Először is, ha a mobilalkalmazással kapcsolatban mész ügyet intézni bankba, akkor még előtte érdemes átgondolni, hogy érdemes e esetleg lecserélni a telefonon a háttérképet. Mert ha az ügyintéző hölgy már biz' nem fiatal -és akkor azt hiszem rendkívül visszafogottan fogalmaztam,- és az ingjébe olyan élek vannak vasalva, hogy még a szar is vigyázzban áll benned, feltételezhetően ő már nem jár a szexualitása csúcsán, tehát korántsem biztos, hogy hasonló értékrenddel bír az adott telefon képernyőjét betöltő meztelen női test látványáról. Fact.
Ami az ügyintézést illeti, hát... hagy némi kívánnivalót maga után. Elérhetőségi telefonszámot kellett volna átírni, és arra egy SMS-t küldeni egy kóddal, amit én előszeretettel hasznosítok az adott mobilalkalmazással. Amivel kapcsolatban ugyan voltak fenntartásaim, mert ha kinyomtat a néni egy QR-kódot, akkor azt én egy (azaz 1 darab) rendkívü magabiztos mozdulattal beolvasok a kamerával és bumm, így lett a chocapic. Hát nem, én hülye vagyok, mert azt hiszem, hogy a XXI. században élek, de ne aggódjak, az orvosoknak vannak varázsitalai és pirulái, amiktől meg is gyógyulok hamar. Szóval az SMS-t megkaptam, kódot szorgalmasan le is írtam egy papírosra, majd onnan manuálisan (immár másodszor), de be is pötyögtem a kis ujjaimmal az app-ba. Örültem is... egészen estig. Ugyanis a másik telefonomon látom ám, hogy villog az kis lámpácska, biz' itt nem fogadott üzenet van! Mert az értesítőt a bejelentkezésről továbbra is a régi számra kapom, ergo az ott töltött időt némiképp átértékeltem, korántsem dolgozott akkora hatásfokkal a néni, mint vártam volna. Na most szégyelljem magam, lehet, hogy én provokáltam ki, büdös kölke, elbaszol te még itt mégegyszer fél órát, oszt' megtanulod, mit tegyél a telefonodra.
És ha már bankolunk, még szeptember végén történt, az alapsztori a következő: lejárt a bankkártyám, legyek kedves az újat aktivizálni és azt használni tovább. Szóval a rendkivül csinos kis ügyintéző hölgy felkínálta a lehetőséget számomra, hogy megsemmisítem magam vagy leadom és majd ők teszik meg ugyanezt helyettem. Hát mindjárt gondoltam, hogy nem írnak rá alkoholos filccel és kezdenek el vele csapd le csacsizni ebédszünetben 2 rántotthús között, de hát mondom jó, oké, itt van, vigyed, és akkor született bennem meg az a (furcsa?) gondolat, hogy nekik biztos van egy direkt erre a célra kifejlesztett és fenntartott kártyamegsemmisítő készülékük, és a nap végén, amikor mindenkiben felgyülemlett az egésznapos stressz, akkor behúzzák a függönyöket, fognak egy nyomtatót, amit szétszednek és a tintával sátánista szövegeket és pentagrammákat festenek magukra meg a falra, és mint valami rítus zúzzák be a nap folyamán begyűjtött kártyákat apró kis darabkákra, és ha valamelyik munkatárs rossz fát tett a tűzre, akkor azon kell térdelnie kukorica helyett a szégyelld magad sarokban. Vagy... mégsem?