Pakodon turisták jártak, ZOMG !!!

Beszarsz bazeg, de tényleg. Igaz, csak átutazóban, de itt voltak. Gondolom Dötkre mentek ökoházat bámulni meg hegyeket bambulni, elvégre is borvidék vagyunk, vagy mi. Ott kezdődött az egész, hogy jöttem haza szeretett nővéremtől, ugyanis ma gyerekfelvigyáztam. Nem egyszerű mutatvány volt, de végülis élek (miki nagy bánatára még mindig, ez van, dolgozd fel). Majd a zalaszentgróti termálfürdőnél felszáll a csipet csapat, gondolom fürödni voltak, mert a buszt pillanatok alatt elárasztotta az a tipikus büdös termálszag. Az egyik kiscsaj leült mellém, mivel nem voltam rest gyorsan felkapni a táskám, persze nem önzetlenségből, elég jól nézett ki. De azért sörözni nem hívtam volna el. Van bennem önuralom, de még én sem bírtam volna ki röhögés nélkül mikor a hab ottmarad a bajszán. Aztán gondoltam jelzem, hogy én itt leszállnék, a csaj visszakérdez: most Pakod jön? Egy fél perc hatásszünet, próbáltam feldolgozni, gondoltam tudta, hogy ez az a hely, ahol még a kocsik is inkább gyorsítanak, meg a déli harangszó is csak fél egykor ér ide. Végülis megerősítettem, igen, Pakod jön. Ja, ott mi is leszállunk. Heh? Eltévedtetek, vagy mi? És tényleg leszálltak, nem kamuztak. Azt hiszem sokkot kaptam. De végülis semmi rosszat nem mondtam eme koszfészekről, melyet egyesek Pakodnak neveznek, hiszen itt nevelkedtem fel, ez az én szülőfalum, itt vannak a gyökereim (na, gyökerek azok aztán tényeg vannak, miki meg kussol), ez az én falum. A falum is szeret engem, szeretnem kell hát nekem is, vagy legalábbis úgy tenni. Pedig szerintem nem kellett volna sokat beszélgetnem velük, hogy nemhogy a következő faluig, minimum Debrecenig váltsanak jegyet.
A Flextronics-ba meg betelefonálok, leigazolom miki távollétét, mert szerintem legalább ötoldalú szívinfarktust kapott, ha nem 8-at, csak mert az olyan kerek szám.